Skip to content

Szent István Akadémia

A Szent István Tudományos Akadémiáról röviden

A Szent István Társulat Ipolyi Arnold alelnök kezdeményezésére 1885-ben hívta életre Tudományos és Irodalmi Osztályát azzal a szándékkal, hogy ez a magyar katolikus tudósok hatékony szellemi műhelye legyen. Harminc év elteltével ez a testület olyan jelentős tudományos tevékenységet tudott maga mögött, hogy 1915-ben Csernoch János hercegprímás a hatékonyabb munka összefogására javasolta: a Tudományos és Irodalmi Osztály alakuljon át Szent István Akadémia néven önálló intézménnyé.

Az így létrejött – a Szent István Társulattal változatlanul szoros kapcsolatban maradó – tudós testület a két világháború közötti időszakban a magyar tudományos közélet egyik meghatározó tényezője lett, kitűnő együttműködésben a Magyar Tudományos Akadémiával és egyéb tudományos társulatokkal, társaságokkal. 
A Szent István Akadémia célja mind a mai napig, hogy a katolikus tudósok társulásaként, szakosztályainak megfelelően mozdítsa elő a tudományosságot a keresztény értékrend szellemében.